Szòval ez a bejegyzès erröl a szèp kis cicáról szól. Minden nap, ugyan abban az idöben reggel és délután itt csücsül a buszmegállóban. Akár esik, akár fúj, ott van a buszmegálló padján. A busz nagy csikorgással megáll, az emberek leszállnak, várnak a buszra. Nèha csak mellette ülnek, vagy simogatják. Van aki ölbe veszi - megengedi. Türelmesen osztva az oxytocin hormont, másszóval a szeretet hormont erösiti az emberekben. Miközben a médiába dùl a háborù, a szeretet hiánya a közönbösség, reménytelenség. Ez a kiscica számomra egy hös, céltudatosan a létjével zászlòvivö a szeretet hadseregében.
Az ember és a négylábu jòl megfér együtt a világunkban.