tisdag 5 november 2013

Horgolt sapi

Egy este alatt egy sapi

"Basketweave Beanie hat"
 
Ezt a sapi mintát a youtube-on találtam, egy német hölgy meghorgolja a sapkát. Könnyü követni. Én az angol változata alapján horgoltam meg. Nagyon megszerettem, mert hamar meg van és szinte nem lehet elrontani. Mondom én, aki hatalmas bakikat követem el pl a poncsóval. Lásd a tegnapi bejegyzésemet.
   Az egyikhez kötöttem egy nyakmelegítöt (saját fejem után, ami most bejött!) Na jó bevallom, hogy egy kicsit elszúrtam, de varrtambele vékony gumit, körbe-körbe, ami összehúzza.
 Picit készülök a karácsonyra is, mert olyan hamar eljön és az ember (lásd ÉN) csak áll és kapkod. Szerintem olyan jó saját kezüleg készítetett dolgokat kapni! A cicám mellett látható három konyharuha, készen vett áru, de hímeztem az egyikre karácsonyfát, másikra szivet és a harmadikra egy monogrammot. A két fiatalnak, J-mint Jennie és S-mint Simon.

Ma is zuhogott az esö, úgy látszik behozza az ösz összes csapadék elmaradását.
+5 fok van ami novemberben melegnek számít itt.

Márti

måndag 4 november 2013

A poncsó és a kendö

Ez sikerült





A mintát Kungen och Majkisnál  találtam. A a leírás és a képek alapján, még a svéd nyelvet nem tudóknak is nagyon könnyü a képek illusztációját követni. Nekem ez éppen sikerült.

Ez viszont nem sikerült

 Nem mindíg sikerül amit szeretnének.
Velem nagyon sokszor történik ez a dolog. A képzelöeröm sokkal nagyobb mint a technikai tudásom - már ami a hogolást illeti. Ezt az ötletet Mrs Yarnartnál találtam. Na, gondoltam egyet és szaladtam a "pamutos" üzletbe, kiválasztottam egy nekem tetszö pamutot és horgoltam, és horgoltam és dolgoztam és horgoltam és unokáztam, és horgoltam. Az eredmény nem lenyügözö. Úgy állt rajatam mintha egy terítöt, vagy pokrócot raktam volna magamra.
A nagy kérdés az, hogy miért lett ilyen?

Nem vagyok elkeseredve, de tanuló pénznek egy kicsit drága volt.
De nem adom fel, ezt a mintát már nem de egy egyszerübb kötött félét ami két téglalapból áll, mint itt látható, hát megbütykölöm a betyár mindenit!

További szép napos öszt mindenkinek!

Márti